Végtelenül hálásak vagyunk Nektek, hogy ilyen sokan eljöttetek a január 25-i jótékonysági kutyás sétára.
A SVÁB KEMENCE Egyesület által készített kürtöskalács vásárlásával vagy csak egyszerű adományozással "Együtt Szolnoki Evelinért Alapítvány"-t segítettétek.

Az egyesület tagja 8 órától megállás nélkül készítették és alig győzték a friss kürtöskalácsot gyártani, amit 13 órától vehettek át a résztvevők.
Az első 60 adag, majd a 20, később az 5, majd még 5 és még 2 illetve 39 és még 16 kürtöskalács vásárlásával segíthettünk.

Az utolsó darabok 18 óra után készült el a BagolyFészek közösségi házban.

Az érkező négylábúakat Platinnum csomaggal, a Kratos Kft. aggregátorának köszönhetően a kétlábúakat forró teával vártuk.

Íme a névsor akik velünk töltötték a szombati félnapot és önzetlen kürtöskalács vásárlásával vagy adományozással tették eredményessé a kezdeményezést.
| A. Anett |
J. Melinda |
S. Krisztina |
| B. Andrea |
K. András |
S. Melinda |
| B. Barbara |
K. Eleni |
Sz. Attila |
| B. Katalin |
K. Hajnalka |
Sz. Barnabás |
| B. Zoltán |
K. Márta |
Sz. Erika |
| Cs. Annamária |
K. Mihály |
Sz. Éva |
| Cs. Károly |
K. Zsolt |
Sz. Imre |
| Cs. László |
Kné P. Beáta |
Sz. Sándor |
| D. László |
L. László |
Sz. Zsuzsa |
| E. Adrienn |
L. Zoltán |
T. Gergely |
| É. Orsolya |
N. Attila |
T. Katalin |
| E. Zoltán |
O. Mercedesz |
T. Mari |
| F. Andrea |
P. Attila |
V. Alexandra |
| G. Erika |
P. Zsolt |
V. István |
| G. Zsófi |
P. Zsolt |
V. Melinda |
| H. Dominika |
R. Gabriella |
V. Zsuzsa |
| H. György |
S. Adrienn |
Vadászkutyamentés Alapítvány: E. Csaba |
| H. György |
S. Gabriella |
Vivien |
| H. Imre |
S. Gyöngyi |
Z. Kata |
| H. Zoltán |
S. István, F. Judit |
Zs. János |
| J. György |
S. Klára |
Zs. Jné Marika |
A Julis K-9 munkatársai is hozzájárutak a kezdeményezéshez.
| A. Rita |
Gyöngyi |
Margit |
| Attila |
H. Évi |
Marika |
| B. Ildi |
Ika |
Márti |
| B. Mirella |
K. Heni |
Mónika |
| B. Timi |
K. Katalin |
Reni |
| Balázs |
K. Timea |
S. Andrea |
| Botika |
Kata |
S. Klári |
| Dávid |
M. Erika |
T. Katalin |
| É. Andi |
M. Erika |
Vera |
| Erzsike |
Magdi |
Vica |
| G. Klári |
Manyi |
W. Andrea |
| Gabi |
Marcsi |
Zs. Kata |
| Gy. Ivett |
Margaréta |
|
Szombat este kaptuk a hírt, miszerint Szolnoki Evelinnek a transzplantációs műtét sikerült. A leghosszabb folyamat pedig csak most kezdődik.
Köszönjük, hogy Velünk voltatok!
Köszönet a Sváb Kemence Egyesület tagjainak a 10 órás kitartó munkát.

Köszönet a Platinum Natural adományát a négylábúaknak, a Kratos Kft-nek az aggregátort, amivel a teát készíthettük.
