Csak remélni merjük, hogy az alábbi összefoglalókkal a résztvevők csodálatos emlékeket őriznek azokról az örömteli pillanatokról amikor szabadidejét barátaival, a négylábú családtagjaival, fajtatársaival a szabadban tölthettek.
Bízunk benne, hogy még sok ilyen és ehhez hasonló kellemes szombati illetve vasárnapi programokat tudunk számukra biztosítani. .
Képes beszámoló az első Tiszafüredi vízparti kalandunkról - Vizsla nap.
Tiszafüreden a Kis Pál Múzeumnál gyülekeztünk.
Az egyébként vasárnap zárva tartó múzeumot ajtaját vizsláink tiszteletére megnyitották és kisebb csoportokban tekinthettünk meg vizsláink társaságában!
KÖSZÖNJÜK A MEGTISZTELTETÉST!
Ezt követően gyalog 20 perces sétával a Mancsos Pancsolóhoz igyekeztünk.
Nagyon kellemes meglepetés ért bennünket a strandot illetően.
Hatalmas területen, zsúfoltság nélkül fértünk el a parton.
Akik pedig kocsival érkeztek, az óriási parkoló területén a Vizsla nap résztvevőio számára elkülönített parkoló állt rendelkezésre, amely a lehető legközelebb volt a kutyás parthoz.
Az igazi strandidő miatt a további séta helyett most inkább csobbanásra, mártózásra vágytak a kutyák na és persze a gazdáik is.
A fakultatív program alatt lehetett vízibicikliit, kenut bérelni. ebédelni vagy csak egyszerűen nasizni a számtalan pavilon bármelyikében.
Mi kipróbáltuk, szuper volt.
Programban most sem volt hiány
Minden regisztrál résztvevő 10% kedvezményt kapott a kutyabarát Zöld Béka étteremben az ebéd árából.
Szeretnénk megjegyezni, hogy a fogadtatás udavrias, a kiszolgálás figyelmes, a megy sör pedig hideg és nagyon finom volt. :)
KÖSZÖNJÜK!
Az ebédet követően Trükkversenyre nevezhettek be azok, akik bármilyen apró trükkött tudtak bemutatni. Robi, Csibi, Molly, Aikó, Apolló, Szikra és Buborék illetve 2 lábú gazdáik mutatták be ügyességüket.
Minden nevező Platinum ajándékot kapott.
Molly első helyezett lett ChiliCord Ebdesign ajándékkal tért haza ,
Külön díjat a zsűri döntése alapján Szikra és gazdája nyerték meg, akik a Kutyabarát Weshop ajándékát vitték el. GRATULÁLUNK!
Ezt követően tombola húzás következett, a számtalan onlinekutyabolt.hu, chilicord Ebdesign,a Platinum és a Kutyabarát.hu ajándékai mellett a főnyeremény egy 3 napos (2 éjszakás) félpanziós ellátással Szent Orbán Panzió Zalakaroson ajánlott fel 2 személy és 4 lábú család részére. Nem mellesleg a panzió 2016-ban az Év Kutyabaráthelye címet nyerte el.
Bár programjaink 17 órakor véget értek, a strandot kimerülésig használhattak a vendégek.
Köszönjük a lehetőséget Tiszafüred polgármesterének Újvári Imrének,
a Tiszafüredi Kutyabarát Strand, a Tisza-tavi Mancsos Pancsolónak és a Kutyabarát.hu-nak